1989. december 28-án – a világot megrengető francia forradalom kétszázadik évfordulójának esztendejében – a bukaresti A Hét utolsó lapszáma négy oldalon jelent meg. A diktátor házaspár hihetetlen módon múlt időbe került a véres karácsonyon, de a fővárosban még lőttek igazi vagy úgynevezett terroristák, mindenképpen diverziókeltő szándékkal, talán hogy az embereket benn tartsák a házakban, mindenki élte a zűrzavarban a maga forradalmát.
Szóval négy oldalon jelent meg A Hét, e sorok szerzője, a laptól kirúgva (mely műveletet utána még néhányszor végrehajtották rajta) nyomdai száműzetéséből jelentkezett, no nem a visszatérés szándékával, ahhoz túl ziláltak voltak a tervei is, nemhogy a helyzet, de egy szerény jegyzettel. Karácsony esti lendületében ugyanis – miután Dinescu bejelentéséről, hogy győztünk, kiderült, hogy ezúttal a költő nem viccelt – sietve megírta mindazt a sok szép és felemelő gondolatot, ami akkor eszébe jutott.
Igényes címet választott, íme, a szövegével együtt:
Megfordult a kerék
A diktátor az utolsó időben – az általa és családja által instaurált kíméletlen barbarizmust társadalmi és politikai vívmányként hirdetve – gyakran hangoztatta, hogy a történelem kerekét nem lehet visszafordítani. Nem vette észre, amiként nem volt képes megérteni talán a szorzótáblát sem, hogy az ő műve, a kérlelhetetlen személyi kultusz, az egész nép és ezen belül a nemzetiségek elnyomása, fizikai, lelki és szellemi megnyomorítása: ez jelentette voltaképpen a történelem szabadság és demokrácia felé mozduló kerekének visszafordítását.
Sosem felejtem a képet: vonulnak barakkjaikba az új épületmonstrumot, az úgynevezett Köztársasági Palotát építő elcsigázott katonák. Portól fehér, csontra fogyott arcok, formát vesztett kezek, a port és a lelket felkavaró fáradt csoszogás. Rabszolgák, rabszolgasors, sokoldalúan fejlett rabszolgakor. Szocializmusnak álcázva. Élén a paranoiás fáraóval s a világ leganalfabétább alkimistájával.
A Palota nem épült fel. Parkinson angol tengernagy egyik törvénye kimondja: minden intézmény kimúlásának biztos jele, ha falánk hatalmi paroxizmusában új, nagy, fényes székhelyet akar építeni magának, s egyik ilyen intézmény sem éri meg annak végleges elkészültét, sosem költözik belé. Parkinson törvénye győzött. Amikor a forradalomban a hadsereg a nép, a tüntető fiatalok mellé állt, az egész ország területéről érkezett rabszolgák felszabadultak – igazi katonákká váltak. Többen haltak meg golyótól, mint annak előtte munkabalesetben, bár a robot hosszú ideje alatt a munkabalesetek is sok áldozatot szedtek.
A több milliárd dollárt felemésztett épületben nehéz lesz eltüntetni az utasításos nagyzási hóbort jeleit. De talán sikerülni fog. Az új rendeltetésű épület előtt pedig emlékmű áll majd, hirdetve mindazok hősiességét, akik életüket áldozták a szabadságért. A szabadságért, az egyetlen olyan dologért a demokráciában, amely egyidejűleg cél és eszköz. És amit csak higgadt légkörben, teljes jogegyenlőségben, a szellem és a kéz okos munkájával lehet megőrizni.
Mindenesetre, az a bizonyos kerék – velünk itt, Európa peremén, de Európa és nem más politikai, gazdasági és egyéb kontinensen – óriásit fordult. És nem állt meg még… Isten óvjon!
Nos, a Köztársasági Palota, a Nép Háza végül csak felépült, és – ne lássunk belé jelképet ha kell, ha nem – ma Románia Parlamentjének otthona. A világ második legnagyobb területű adminisztratív épülete (a Pentagon után), ezernél több irdatlanul magas, nehezen fűthető teremmel.
A cikk szerzője most tanácstalan: szabad egy ilyen naiv irományt akár alkalmi hangulatjelentésként közreadni? Talán igen, egyetlen óhajjal: hátha megéri ama kerék újabb fordulását a sok vad visszafordítási kísérlet közepette.
