Az Egyesült Államokban szerdán történtekkel kapcsolatban körkérdésekkel fordultunk néhány barátunkhoz:
Mire gondolt az Egyesült Államok Capitoliumának ostromakor? (Mit akarhatott elérni Donald Trump, amikor híveit a Capitolium elé küldte?)
Mi a véleménye Donald Trump elnökségéről? (Alkotmányosan felelősségre fogják-e vonni – impeachment – a Capitoliumban történtekért?)
Milyen lesz Joe Biden viszonyulása Európához? (Különös tekintettel a kelet-európai térségre…)
VÁLASZOK
Aradi József: A Capitolium ostroma
Mit jut erről eszembe?
– Minden.
– A történelem vége.
– Amerika: a vég kezdete.
– „Itt Amerika Hangja beszél. Az igazat fogjuk mondani önöknek.”
– Justitia Omnibus.
– Washington D.C. Capitol Hill.
– Fellegvár. „Fellegvár”. Kolozsvár.
– „Halál a médiára”. „We are the news now”.
– Asztal-barikád a Kongresszus-teremben.
– Képviselők a padok alatt.
– Csőbomba. Molotov-koktél. Könnygáz. Szükségállapot.
– Konteokultúra: „az egész csak színház volt”.
– Szeptember 11. Nem volt színház.
– 1968: „Követeljétek a lehetetlent!”
– Öt csendes munkavállalói évem Amerikában, a Rodney King-zavargások.
– Aerosmith: Livin’ on the Edge.
– Bölöni Farkas Sándor: Útazás Észak Amerikában.
– Tocqueville Elek: A democratia Amerikában.
– A római Capitolium. Jupiter.
– Facebook, Twitter, Instagram és Snapchat: „Engedjétek vissza Trumpot!”
– Twitter-poszt: „Örökké emlékezzetek erre a napra!”
– Twitter-poszt: „Elcsalták a választást. Én győztem!”.
– Éljen a haza! Menjetek haza!
– Year in a Word: „Qanon”. Cannon? Ágyútöltelék?
– QAnon-sámán: „Kibaszott vicc a koronavírus”.
– Ashli Babbitt, a mellkason lőtt veterán nő: „Azért jöttem Washingtonba, hogy elvégezzem Isten munkáját. Le a komcsi, sátánista, pedofil hálózattal, akik gyerekeket rabolnak, megeszik őket, vérüket isszák, hogy örökké éljenek! Lecsap a vihar Washingtonra, a sötétségből világosság lesz. Semmi sem állíthat meg minket. Make America Great Again! Trump a Megváltónk!”
– Mohamad Safa: „Amerika foglalja vissza Amerikát!”. Szó szerint: „Ha az Egyesült Államok látná, mit csinál az Egyesült Államok az Egyesült Államokban, azonnal megtámadná az Egyesült Államokat, hogy felszabadítsa az Egyesült Államokat az Egyesült Államok zsarnoksága alól.”
– Foglalás másképp. Bázisdemokrácia. Egyetemfoglalás. SZFE. Vas utca.
– Én mit foglaljak el?
Ráckeve, 2021, január 8.
Ágoston Hugó: Bukarest jutott eszembe
Amikor az embert erős ingerek érik, cikáznak a gondolatok koponyája kapitóliumában, utána pontosan visszaemlékeznie szinte lehetetlen. (Mint a viccben a vádlott/tanú válasza arra a kérdésre, hogy hol volt 1999. 09.09-én 09 órakor: „Bezárt szobám közepén ültem a széken, és egyik szememmel a naptárt, a másikkal a stopperórát néztem…”) Szóval azt mondanám el, mi idéződik fel abból, amire akkor gondolhattam, de tulajdonképpen most jut eszembe.
– Megfogalmazhatatlanul valami olyasmi, hogy most már a Capitolium – amint egy cikk címében olvasom – az új Bastille?
– Felvillan(hatott) az első nagy amerikai esemény, amit a tévében „egyenesben” láttunk, az ember holdraszállása.
– Eszembe jut egy könyvcím: A lehetetlen ostroma.
– És hogy lám, amit lehetetlennek tartottunk, most itt történik a szemünk láttára, a szemünk előtt.
De most az jut eszembe, hogy az átvirasztott éjszaka után, reggel hatkor az egyik tévében látom, hallgatom a New Yorkból megidézett román embert. Derűs, puszit int a nézőknek, mindenkit üdvözöl, a zavargásokról nem sokat tud („Mi nújorki románok trumpisták vagyunk, a Fox nem mutat semmilyen zavargást. Hogy a CNN mutat? Hát az egy baloldali komcsi izé, tudjuk, milyenek.”) – és ettől végkép körvonalat nyer, ami ugyanaz előtt a tévé előtt éjfélkor eszembe jutott.
– Bukarestben két évvel ezelőtt ostrom alá vettek „békés tüntetők” egy alapintézményt, a kormány épületét; a háttérből ugyanúgy az államelnök hergelte a tömeget (néhány nappal előtte a nemzet filozófusa a MUIE PSD! – Szopjál le, PSD! – szlogen forradalmi legitimitásáról beszélt a „vörös pestis” elleni harcban); itt a karhatalom „aránytalan beavatkozásáról” zeng a mai napig a szekuspárti sajtó; kulőr lokálként elterjedt, hogy Liviu Dragnea házelnök és belügyminisztere olyan könnygázakat vetettek be, amelyeknek anyaga nem csak a szemet csípi, de génmódosító hatású is, az államelnök később „elgázosításnak” nevezte a műveletet; máig hangozatatott „civil” követelés a rendőrök példás megbüntetése…
– És, erre világosan emlékszem, én már akkor, két évvel ezelőtt arra gondoltam: mi történne Amerikában, ha a Capitolium területére törnének be úgy, mint Bukarestben a kormány területére, ha egy rendőrnőt vernének tönkre és lopnák el a pisztolyát, ha egy tüntető karate-mozdulattal rúgná fejbe a rendfenntartót?
Nem tudom, hogy most, 2021. január 6-án megkaptuk-e a választ ezekre a kérdésekre. Mert minden ostrom más, miközben ugyanaz. Ahogy Heltai Jenő mondta nemtommilyen lányokra: „Mind egyformák, az egyik ilyen, a másik olyan.” Az, hogy ebben a felemelő látványban egy paranoiás elmeháborodott populista szerencséltette Amerikát és a világot, csak bónusz a csillagok ostromlása közben reprimitivizálódó emberi társadalom számára.
Nekem Trump uralgásáról legelőször az jut eszembe – nem a kerítés (a kerítések jó bizniszek szoktak lenni haverok számára), nem a körülményesen tető alá hozott nemzetközi egyezmények felrúgása, nem a celeb zsenge szókészlete, funkcionális analfabetizmusa (az első elnök a világtörténelemben, a nyugati civilizációban mindenképpen, akinek a fő napi információkat borati gesztusként reggelenként képregény formájában adták be), nem a „fogd meg a pináját”, nem a rekorddöntögetései az antiszociális hálókon, hanem az –, hogy klór fogyasztásával javasolta megelőzni/gyógyítani a koronavírus okozta betegséget. (Igaz, hogy szerényen hozzátette, amire fuldokoltam a nevetéstől: „Nem tudom, nem vagyok orvos, de ki lehetne próbálni”.) Abban a pillanatban megvilágosodtam: kórtünetet fogalmazott meg az a román választó, aki 2000-ben azt mondta, Corneliu Vadim Tudorra szavazott, mert az alak dilis. („Pentru ca e diliu”.) Ez a klóros sztori adta a bátorságot arra, hogy közvetve – elsőként a hazai sajtó történetében – leidiótázzam Donaldot, tudjuk, kinek a nagy barátját, valahogy úgy, hogy „ilyesmit javasolni idiótának kell lenni”…
Most eltávolítani Trumpot? Erről meg az jut eszembe, hogy némiképp már az is a elégtétel, hogy ennek a szexista baromnak a sorsa – főleg – három kiváló női hölgynek a kezében van: 1. az USA alelnöke, Kamala Harris, egyben a Szenátus elnöke, 2. az ország második embere, Nancy Pelosi, a Képviselőház nemrég újraválasztott elnöke, valamint 3. Pelosi házelnökhelyettese, a szintén demokrata párti Katherine Clark.
Joe Biden mindent meg fog tenni, amit megtehet egy normális amerikai elnök, és semmi olyat nem fog megtenni, amit nem tehet meg egy ki- és beszámítható amerikai elnök. A belpolitikában a republikánus párton belül repedések sora, akár szakadás várható, a demokratáknál a szociális és globális kérdések kezelésének mikéntje okozhat vitát, megosztottságot és erőeltolódást a radikálisok javára. Történelmi tett lenne a választási törvény gyökeres átalakítása.
Ágoston Vilmos: Budapest jutott eszembe
Már jóval a Capitolium megostromlása előtt tudták az amerikaiak, hogy konfliktusra számíthatnak a megválasztott elnökre leadott elektori szavazatok hitelesítése céljából összeült parlamentben. Mind a szélsőjobb TV műsoraiban, mind Donald Trump Twitteren történő „törvényként” kezelt utasításaiban és magánvéleményében (telefonüzeneteiben) az ellenállásra (értsd: netán fegyveres ellenállásra) serkentette híveit, ha a demokrácia törvényei szerint (többségi általános szavazat és többségi elektor) Joe Bident fogadja el a parlament Amerika elnökének. Tehát előre látható volt az összecsapás, ráadásul maga Trump is arra szólította fel a tüntetőit, hogy vonuljanak a Capitoliumhoz. Hogy mire gondoltam? Budapest jutott eszembe, amikor a Jobbik és a Fidesz hívei megostromolták a TV székházat. A hasonlóság annál is erősebb, hogy utána – mai napig – „békés tüntetőkről” beszélnek ott is, akiket ártatlanul molesztált és gumilövedékkel lőtt a rendőrség. Most az amerikai szélső-uszító sajtóban (OAN) hallottunk már az éjszaka folyamán hasonlót. Ráadásul egy félig magyar származású, Trump által is kirúgott „nemzetbiztonsági” szakértőtől.
Donald Trump akkora kárt okozott Amerikának és az egész világnak, amekkorát korábban egyetlen amerikai elnök sem. Felszámolta a nemzetközi gazdasági, stratégiai és védelmi szerződéseket, kilépett a nemzetközi hatalmi-stratégiai, békefenntartó politikai és gazdasági egyezményekből. Nemhogy helyrehozta volna, de meggyengítette az amerikai ipart és kereskedelmet, de legfőként olyan hatalmas nemzeti, faji és vallási uszítást zúdított Amerikára, ami polgárháború szélére sodorta az országot.
A kérdésre a válasz feltételekhez kötött. Az biztos, hogy Biden pozitívan fog viszonyulni Európához. Amennyire a belső és külső erők engedik. Trump szándéka az volt, hogy szétverje az Európai Uniót. Ezért támogatta az angol Brexitet, Orbánt és a lengyeleket. A járvány miatti helyzet teljesen megbénítja Biden mozgásterét. Trumpnak nem volt se külpolitikai előtapasztalata, se jó szándéka ehhez: célja a rombolás volt és Amerika elszigetelése, hogy bevezethesse a diktatúrát. Biden nehéz helyzetben kezdi elnökségét mind a bel-, mind a külpolitikában. Annyi mindent kellene helyrehoznia, hogy nem biztos, sikerülni fog. Közben a másik két nagyhatalom, Putyin és Kína jócskán kihasználták Amerika meggyengülését. Tehát velük kerül szembe elsősorban, nem Európával.
Markó Béla: Szívesebben használnám a többes számot
Nyilvánvalóan az jutott eszembe, hogy nem szabad egyetlen emberre bízni egy ország sorsát. Egy felelőtlen döntéssel szakadékba borítani egy autóbusznyi utast vagy az egész világot: ugyanolyan könnyű. Csak a következmények különböznek. Ráadásul, azt hiszem, az autóbuszsofőr ítélőképességében jobban bízhatunk, mint a Donald Trumpéban. Valószínűleg nem akarta, hogy hívei betörjenek a Capitoliumba, csak minden lehetséges eszközzel nyomást akart gyakorolni a szenátorokra és képviselőkre, hogy hatalmát megtarthassa. Ám aki nem képes kiszámítani, hogy miből mi lehet, az nem való vezetőnek. Bár nehezen, de úgy tűnik, az amerikai demokrácia kiállta a próbát. Engem most inkább az foglalkoztat, hogy vajon miért egyre több a világon a Donald Trumphoz hasonló politikus.
Gondolom, lesz kezdeményezés, hogy felelősségre vonják. De feltételezem, nem fogják végigvinni ezt, inkább a társadalmi szolidaritásra törekednek majd.
Ne beszéljünk ismét csak az elnökről, én szívesebben használnám a többes számot. Joe Bidenék remélhetőleg többet foglalkoznak Kelet-Európa emberjogi és kisebbségjogi helyzetével, és tagadhatatlan, hogy ez számítani fog. De nem kellene most megint kívülről várnunk a megváltást.
Molnár Gusztáv: A végső zenebona
Igyekeztem mindhárom kérdésre röviden válaszolni, már csak azért is, mert a következő napokban bővebben is kitérek majd mindezekre.
Természetesen eszembe jutott a francia sárgamellényesek lázadása 2018 végén, különösen az a jelenet, amikor gyakorlatilag szétverték a francia forradalom ereklyéit az Arc de Triomphe belsejében. Az is ugyanolyan kultikus helye a modern, azaz felvilágosodás kori Nyugatnak, a nyugati demokráciának, mint a washingtoni Capitolium. De ehhez képest Trump jenki és konföderációs zászlókat felváltva lobogtató „közkatonái” (még egy szépen kimaszkírozott sámán is volt köztük) viszonylag békések voltak. Az egészet élőben közvetítő CNN tálalása viszont egyáltalán nem volt „békés”, az első perctől kezdve „lázadóknak”, majd „terroristáknak” nevezték őket, Trumpot pedig felbújtónak. Hogy a kb. tízezres nagyságrendű tömegben végül is volt egy négy-ötszáz fős kemény mag, amely erőszakkal utat nyitott a „szentélybe”, vagyis a Rotundába és a két ülésterembe, az szinte elkerülhetetlen volt.
A Capitolium „elfoglalása” előtt Trump tartott egy még hozzá képest is különösen összefüggéstelen és a maga elképesztő módján mégis kristálytiszta logikájú buzdító szónoklatot a Fehér Ház mellett összegyűlt híveinek, amelyben egyfolytában az ellopott választásról beszélt, és még azt is mondta, hogy velük fog tartani a Capitoliumba, ahol majd meg fogják győzni „Mike”-ot, vagyis az alelnököt, hogy küldje vissza a „hamis” elektori szavazatokat az ún. kulcsállamokba, ahol majd győzni fog az igazság. De persze nem ment velük, hanem „bezárkózott” az Ovális irodába, és tv-n nézte végig az egészet, mert számára a szimulakrum-világ mindig is fontosabb volt az igazinál.
Roland Barthes már 1957-ben megírta a pankrációról szóló híres esszéjében, hogy a legsikeresebb küzdelmeket „egy végső zenebona tetőzi be, amikor a fantázia nem ismer határokat, és a szabályok, a műfaj törvényei és a ring korlátai megszűnnek, a diadalmas rendetlenség átömlik a csarnokba, és mindenkit magával ragad, pankrátorokat, segédeket, bírókat és nézőket egyaránt”.
Akkor most lázadásra buzdított Trump a demokrácia alkotmányos rendje ellen? Szerintem nem, hiszen végig azt hajtogatta, hogy a demokráciát fogják visszahelyezni jogaiba. És különben is egy pszichiáter könnyen megállapíthatná róla, hogy nem volt beszámítható.
Nekem jobban tetszik ez a lehetséges interpretáció, de persze van egy másik is, amely szerint mindig is pontosan tudta, hogy veszített, de úgy döntött, hogy bosszút áll Bidenen, amiért az ő elnökségét egy szintén hamis, de hihető hazugsággal a láthatatlan „orosz kéz” miatt kezdettől fogva illegitimnek minősítették. Azt mindenesetre elérte, hogy most kb. hatvanmillió potenciális szavazó hiszi azt Amerikában, hogy Biden az ő számukra, vagyis majdnem a fél ország számára nem legitim, nem „igazi” elnök.
A lényeg mindenesetre az, hogy nemcsak az ország egyik fele „nincs rendben”, mint az amerikai liberálisok (és európai híveik) gondolják. Ezért írtam még november 3-a előtt: „Ha a novemberi elnökválasztást Trump nyeri meg, akkor az egyik, ha pedig Biden, akkor a másik Amerika fog fellázadni.”
Impeachment nem lesz, és nem csak azért, mert már nincs rá idő, hanem azért sem, mert ez most csak tovább szítaná a kedélyeket. Biden tegnapi (január 8.) sajtóértekezletén világosan megmondta, hogy ha minderre fél évvel ezelőtt került volna sor, akkor habozás nélkül Trump vád alá helyezését javasolta volna. De most fontosabb dolga is akad ennél. Sokan (még a Trumpot eddig, főként gazdaságpolitikája miatt, inkább támogató Wall Street Journal is ) azt ajánlották neki, hogy a legkedvezőbb megoldás (az ő számára is) az lenne, ha lemondana. De Trump szempontjából ennek csak akkor lenne értelme, ha a helyébe lépő Pence alelnök bármilyen szövetségi szintű vádemeléssel szemben megkegyelmezne neki, amire minden hivatalban lévő elnöknek joga van. A probléma az, hogy pillanatnyilag nincsenek beszélő viszonyban.
Biden és Európa. Nem tartom különösebben biztató jelnek, hogy az EU-t becsmérlő Victoria Nuland (a liberális „neokon” Robert Kagan felesége) fontos beosztásba kerül a Tony Blinken vezette külügyminisztériumban. Az új adminisztráció még oroszellenesebb lesz, mint a mostani, vagyis folytatni fogja az amerikai kliens-államok (Lengyelország, Románia, Litvánia és persze Ukrajna) kiemelt támogatását, miközben jóban akar lenni Németországgal és Franciaországgal is. Ez nehéz lesz. De az új kormányzat több ezer milliárdos nagyságrendű gazdasági csomagtervet és egyéb, Amerikában radikálisnak számító reformokat akar keresztülvinni, ami azt jelenti, hogy – legalábbis eleinte – nem a külpolitika áll majd a középpontban. De ez rögtön megváltozhat, ha valamilyen fontos esemény történik a világban, ami nagyon is lehetséges.
Székely Ervin: Kezdettől fogva rendszeridegen
A Politico forrásokra hivatkozva azt írja, Donald Trump számára az elsődleges cél az, hogy továbbra is a figyelem középpontjában maradjon és megtartsa híveit. Én is úgy gondolom, hogy Trump nem tekinti befejezettnek a politikai pályafutását. Ugyanakkor életét a választások elvesztésén kívül egyéb dolgok is keserítik: adósságok, perek, akár büntetőjogi felelősségre vonás. Azt sem lehet kizárni, hogy az elnök valamiféle háttéralku megkötésében reménykedett (én visszahívom az embereimet, igazolhatjátok Biden megválasztását, cserébe büntetlenséget kérek), erre utalhat az is, hogy a CNN ugyancsak kiszivárgott információkra hivatkozva azt írja: jogászaival Trump ezekben a napokban arról konzultál, hogy adhat-e saját magának és családjának elnöki kegyelmet.
Trump kezdettől fogva rendszeridegen politikus volt, aki figyelmen kívül hagyta a demokratikus játékszabályokat, semmibe vette a nemzetközi intézményeket (lásd: ENSZ, WHO), a demokratikus intézményeket, hogy a hagyományokról már ne is beszéljünk. (Alighogy eltemették Ruth Bader Ginsburg-ot, a Legfelsőbb Bíróság tagját, máris sietett kinevezni helyére a konzervatív nézeteiről ismert Amy Coney Barrett-et). Nem átallott kokettálni a legszélsőségesebb, legobskúrusabb szervezetekkel (Pround Boys, QAnnon, Woman for America First) csak hogy szélesítse támogatói bázisát. Megcélozta és felhasználta az elszegényedett, jórészt vidéki, elitellenes, a fehér felsőbbrendűségben hívő rétegeket; mindenféle nagy és kis diktátorokkal parolázott, miközben mélypontra süllyesztette az Egyesült Államok kapcsolatát természetes szövetségesével, az Európai Unióval. Ugyanakkor szerintem – ha Bidentől függ – Trumpot nem fogják felelősségre vonni. A megválasztott elnöknek most az a legfontosabb, hogy valamiképp leszerelje a Trump által fanatizált szélsőjobbot. Trump esetleges letartóztatása viszont olaj lenne a tűzre.
Ugyancsak a Politico írja, hogy Bidennek nem a demokratikus államok csúcstalálkozójával kellene foglalkoznia, hanem meg kellene fékeznie az Európa közepén terjedő tekintélyelvűséget. Valószínű, hogy ezt a kérdést nem fogja tudni megkerülni. Félő azonban, hogy mindenféle mérlegelés és megfelelő tájékozódás nélkül fogja tenni. Romániában van erről némi tapasztalatunk… (Victoria Nuland asszony remélem, hogy jó egészségnek örvend). Ugyanakkor van mit javítani az EU és az Egyesült Államok viszonyán is, azonban nem lehetnek illúzióink. A Demokrata Párt már rég nem az, amelyik Kennedy, vagy akár Carter idejében volt. Ez már a korporációk érdekeit képviseli inkább, és ezt fogja tenni Európában is.
Utólag beküldött hozzászólások
Bretter Zoltán: Válasz a kérdésre: Mi nem a Felvilágosodás?
Ahogy néztem a Capitolium ostromát, megerősödött, ami már hónapok óta motoszkált bennem: bizony-bizony, itt új alkotmányosításra lesz szükség; de erről majd a végén.
Donald Trump elnökségének öröksége a hideg polgárháború, ami most hirtelen, de egyáltalán nem váratlanul, felforrósodott és megmutatta önnön lényegét. BLM és Antifa egyfelől, QAnon a másikról, csupán ormótlan lándzsahegyek egy végletesen megosztott társadalomban. Minden populista célja, lehetetlenné tenni, hogy az emberek elvont, erkölcsi és politikai normákhoz igazodjanak, s inkább cseréljék le az effajta – ábrándosnak, naivnak, veszélyesnek, nevetségesnek és nem utolsó sorban nőiesnek tekintett – viselkedést a saját önazonosságuk részévé váló személyes – hősies, bátor, kockázatvállaló és nem utolsó sorban férfiasnak tekintett – lojalitásra. S ha már a Capitoliumnál tartunk, így is mondhatnám: a respublikát cseréljék császárságra, Cicero-t Caesar-ra.
A gerinctörött moralitást hitvilágokba ágyazott, légmentesen lezárt logikájú, saját nyelven kifejezett moralitások váltják föl, melyek egymással élet-halál küzdelmet folytatnak és párhuzamos bizalmi rendeket hoznak létre. Ezt is jól ismerték az antik szerzők és Thuküdidész a sztászisz-t, nevezetesen a politikai élet pangását, egyaránt leírja két párt, szó szerint öldöklő háborújaként, de a pestis eredményeként is. Utóbbi esetre vonatkozóan kissé ugyan meg kell erőltetnünk asszociáló-képességünket, de a vírus-tagadók és tudomány-hitűek egymásnak feszülését fölfedezhetjük az i.e. V. századi Athénban, noha nyilván nem csatázhattak még akörül, hogy Soros György Nyílt Társadalomnak nevezett laboratóriumában előállított chip-et ültetnek fejünkbe, vagy más emberekre tekintettel oltassuk be mégis magunkat.
S itt kell visszatérnem a Capitolium ostroma alkalmával megismert emblematikus busóhoz, a „Sámánhoz”, aki a QAnon mozgalom pogány prófétája és főpapja.
Egészen pontosan 2017. október 28-án jelent meg egy bejegyzés a közösségi médiában, „Q Clearance Patriot” aláírással, utalással arra, hogy a megszólaló átesett a „Q”-típusú nemzetbiztonsági vizsgálaton (nálunk „C”-típusú, de mindkét változatában a „kánonra” hajaz), azaz hozzáférhet titkos, bizalmas anyagokhoz. A név nélküli, anonim „Q” egy olyan csevegéshez szólt hozzá, melynek vezérfonala a „Vihar előtti csönd” volt, s egy olyan mondatot idézett, melyet Donald Trump mondott a haderő magas rangú vezetőivel való találkozó alkalmával. Nem tudjuk egészen pontosan mire gondolhatott Trump, de hát éppen ezért van szükség evangelistákra. „Q” megfejtette a kriptikus keresztrejtvényt, a mondat titkát, válaszolt a mitikus ködbe bújtatott találós kérdésre. A „vihar” nem más mint a végítélet napja, amikor a pedofilokat, a csecsemő-zabáló „libernácikat” (Demeter Szilárd szíves közlése) végre utoléri az isteni igazságszolgáltatás és elnyerik méltó büntetésüket – voltaképpen az Egyesült Államok elnöke erre készítette föl a tiszteket. Ma még csönd van, de „Készüljetek!”, közeleg a vihar, a „Storm”, a „Sturm”. Pusztán a véletlen műve volna, hogy a náci pornográf, antiszemita, uszító, vérvádas szennylapnak a neve, Der Stürmer (viharban helytálló, rohamozó: 1923-1945), s a magyar Alapjogokért Központ „Készüljetek!” szlogennel folytat kampányt?
Donald Trump a Capitolium felé mutatott, és a végzet hangján dörögte, hogy oda kell vonulni, mert ott ármánykodnak a csecsemőzabáló pedofilok, akik éppen most készülnek jóváhagyni Joe Biden elnökké választását, és az amerikai szabadságot vetik oda áldozatul, s evvel mozgásba hozta ezt az egész ősi képzeletvilágot. Umberto Eco nyomán bátran állíthatjuk („Mindenkori fasizmus”, in Öt írás az erkölcsről, Budapest, Európa, pp.25-47; noha az eredeti címet inkább „Ős-fasizmusnak” fordítanám), hogy a modern korban a fasizmus táplálkozik leginkább ebből a Felvilágosodás híve számára undorítónak tetsző, nem egészen szilárd halmazállapotú anyagból.
Az Ítélet Napján megküzdünk ármánnyal és összeesküvéssel, s létrejön az 1000 éves birodalom, a nép szabadsága beteljesül. A gátakat elsöpri az özönvíz, a Capitoliumot visszafoglalja a nép, vagy a jogállamiság ítéletvégrehajtóiként, az Országgyűlés előtt elbontjuk a rendőrségi kordont, ahogy ez 2007 februárjában történt Magyarországon. Ez jutott eszembe.
Az ostromot a Kongresszus és Szenátus vitája követte, s ekkor lett világos számomra, hogy január 6. kulcsfontosságú nap lesz a törvényesség, a jogállam, a demokrácia jövőjét tekintve, és számos jelét érzékeltem annak, hogy a legrégebben és leghosszabban fennálló demokrácia törvényhozói tudatában vannak történelmi felelősségüknek. Ha csak futólag végig pásztázzuk az emberiség ismert történetét, egyértelművé válik, hogy a demokrácia az emberi társadalmak rendszerhibája. A megszokott és bevett állapot az valamilyen egyszemélyes uralom, zsarnokság. Ábrándozhatunk vajon valami másról? Ha mégis igen, akkor számos helyen újra alkotmányosítani, működőképessé kell majd tenni a demokráciát.
Krebsz János: Illetéktelen (11): A washingtoni változásokra
A körlevélben feltett kérdésekre azt válaszolnám:
Nem gondoltam semmire, akkor jó ötletnek tűnt. (Mint a cowboynak, aki beugrott a kaktuszbokorba.)
Elítélem, és meg fogja úszni.
Nagy az esély, hogy Biden nem bírja végig a négy évet, s hamarosan az lesz a kérdés, mit várhatunk a helyettesétől.
A kialakult helyzet különben beleillik egy világtrendbe, amelynek neve minimális többség.
A legnagyobb bajt abban látom, hogy a társadalmak számára fontos kérdések, vagyis a demokratikus módon eldöntendő irányok, közös célok mostanában ilyen fele-fele arányban dőlnek el (lásd Brexit), és a győztes meg a vesztes körülbelül ugyanakkora társadalmi bázissal rendelkezik. Sőt, kicsit jobb mozgósítással akár fordított eredmény is születhetett volna. És mostanában a vezérek, választott vezetők erejét, hatásfokát az adja, hogy mekkora tömegeket tudnak mozgósítani, akár egy választásra, akár a vezető elleni tüntetésre.
Innen kezdve hatalomtechnikai kérdés, hogy ez a minimális többség mire képes. Van, ahol kétharmadot lehet belőle faragni, s van ahol a pár százalékkal lemaradt kijelenti, hogy a haza nem lehet ellenzékben. Fanatizálható tömegek mindkét oldalon, s ha nem Svájcban döntik el éppen, hogy milyen felirat legyen a tejtermékeken, akkor jön az erőszak, az ellentüntetés, az összecsapás, a könnygáz, a vízágyú és a tömegoszlatás. Nem dől el semmi, a demokrácia szent képlete nem old meg semmit. Már jósolgatják, hogy Biden béna kacsa lesz a következő négy évben, mert a szenátustól az utcáig mindenhol keresztbe fekvő trumpistákba botlik.
És akkor még nem kevertük bele a képletbe a jelen változóit, úgymint álhírek, tömeghisztériák, összeesküvés-elméletek, bohócok és távoli manipulátorok, világjárvány és népnemzeti ősvallás. (Itt jegyzem meg, hogy a magyar szent koronát is körbetáncolta egy nem kevésbé autentikus szőrmékbe öltözött sámán – s ha nem hiszünk is benne, de mindenképpen csökkent azóta a chemtrail mennyisége a Kárpát-medence felett.)
Szóval csak reménykedünk, hogy Trump távozásával csökken a világban föllelhető butaság mennyisége, miközben tudjuk, hogy valami állandóról van szó…
Láng Gusztáv: Válasz körkérdésre
Kedves barátom,
elsősorban arra emlékszem, hogy mire nem gondoltam. Arra, hogy ez „a Capitolium ostroma” lenne. E névre mások keresztelték az újszülött eseményt, és mint minden névadásban, ebben is van jó adag szómágia. Elődöket idéz (”a Téli Palota ostroma”, „a Bastille bevétele”, és biztosan van még néhány hasonló csengésű elnevezés a történelmi retorikában), és ezzel azt sugallja, hogy ami történt, hozzájuk hasonlóan kivételes, egyszeri és jelentős. Holott tudjuk, hogy az elmúlt évben az Egyesült Államokban zavargások egész sora zajlott – ezzel a talán ódivatú névvel illetem azokat a megmozdulásokat, amelyek során egy hangos és erőszakos kisebbség megpróbálta törvényeket és alkotmánycikkelyeket sértő eszközökkel ráerőltetni politikai véleményét a törvénytisztelő többségre –, s amit Washingtonból láthattunk, ezek egyik epizódja csupán.
Belelapozva a napi sajtóba, olvashatjuk, hogy többen aggódnak a demokráciáért, melyet, úgymond, aláásnak ezek a „zavargások”, de különösen a Kapitóliumnál történtek. Szerintem a helyzet fordított. A demokrácia mint társadalom- és államszervező rend világszerte válságban van, és ez a válság idézi elő a „zavargásokat”, illetve teszi lehetetlenné megakadályozásukat vagy felszámolásukat.
Nem taglalom itt e válság tüneteit és okait; ezek egy másik körkérdés bőséges témáját alkothatnák. Csak annyit: mint minden rendszer, a demokrácia is kijelöli „életbe lépésekor” a maga korlátait, melyeken kívül eső kérdések megválaszolására, problémák megoldására nem képes. Amíg ezek a kérdések, problémák nem sorsdöntő jelentőségűek, megválaszolatlanságuk elhanyagolható. De ha egyre több állampolgárt érintenek, elérik az „anomália-küszöböt”, és mivel a modern demokráciák kizárják a polgárok közvetlen részvételét a hatalomban, és mivel a cselekvésképtelenség cselekvést szül – természetesen törvénytelent, hiszen a törvényesség éppen a cselekvésképtelenség őre lenne –, bekövetkeznek a „zavargások”. Csökkentésükre, megelőzésükre persze történnek intézkedések, de mivel az adott demokrácia-keretek között, távlati hatásuk nincs.
Kérdés, hogy ez a „huzavona” mivel fog végződni: a rendszer(ek) csődjével-e, vagy a lényegi reformok szükségességének belátásával. Erre választ csak avatott szakemberek (politológusok és madárjósok) mernek adni, mivel esélyeik nem történelmi törvényeken múlnak (ha vannak egyáltalán ilyenek), hanem emberi belátáson, ez pedig kiszámíthatatlan.