Nagy eseménynek számít, miután az erdélyi magyar vitéz polgármesterek nem mertek találkozni vele, nehogy a bpesti nagy vezér és a kvári kis vezér megtudja: Márki-Zay Péternek Kolozsváron, tisztes teremnyi közönség előtt, kérdésekre válaszolva, sikerült nézeteit kifejtenie. A magyarországi politikus a derék Planetárium Café csoport meghívására vett részt a közönségtalálkozón, a moderátor a Planetárium alapítója, spiritus rectora Mostis Gergő vállalkozó, kultúrmenedzser volt.

Kevés olyan dolgot mondott a meghívott, amit a magyarországi választás iránt érdeklődő erdélyiek, főleg a sajtósok ne olvastak, hallottak volna a magyar ellenzéki sajtóban, fészbukon. (Magyarországon Erdélytől eltérően van ellenzéki média, igaz, a megyei lapok vagy a közrádió propagandájának nyomasztó túlsúlya és impaktja mellett.) Sokak számára mégis élményt jelenthetett nem csak MZP felkészültsége és a sok felsorolt információ, hanem kemény fogalmazása, meggyőző, sodró beszéde is.

Elmosolyodom arra gondolva, hogy sok Fidesz-hívőnek már ez a sietős bevezető is hízelgés, nem akarok bayeri szavakat használni, hazaárulás.

Akik a helyszínen hallották, ők az igazi megmondhatói, milyen hatással voltak rájuk az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének a szavai. Annyit jelezhetek a hatás érzékeltetésére – fogózzanak meg! irgalom atyja stb. –, hogy MZP-t a közönség nem egyszer meg is tapsolta. Győződjenek meg (a beszélgetés maga 17:25 körül kezdődik).

Szóba kerültek kellemetlen dolgok is. Nem jött zavarba tőlük. Szemmel láthatóan zavarta viszont az ATV (Egyenes beszéd) műsorvezetőjének agresszivitása, aki Budapestről faggatta a kolozsvári teremből válaszoló Márki-Zayt. Zavarhatta a jelöltet az is, hogy egy rövid bevezető kérdés után a kolozsvári találkozóról már szó sem esett, pedig hát azt beszélhették meg, szakmailag az lett volna indokolt. Bár korábban Mostis Győző maradásra kérte a közönséget, az ATV-epizód után a beszélgetés, a videofelvétel megszakadt. Az est így ért véget. Számomra az erősödő érzéssel, hogy az ATV M1-esedik el, már csak Bayer Zsolt és Bogár úr hiányzik.

De még egy picit térjünk vissza Kolozsvárra. Említettem a „kellemetlenebb dolgokat”, az egyik egy februári felmérésre vonatkozott, amelyből az következett, hogy Az erdélyi magyarok közel fele nem ismeri Márki-Zay Pétert. A Maszol közölte a hírt hétfőn, március 21-én reggel; egy hónapig tartott tehát a felmérés adatainak a feldolgozása. A felmérést az Eurotrans Alapítvány (lásd honosítás, levélszavazás stb.) megrendelésére a SoDiSo Research készítette. MZP erre a kérdésre is „megnyugtatóan” válaszolt – de jómagam nem álltam meg, hogy hozzászólást ne fűzzek a címhez.

Hozzászólásom pedig a Maszol cikkéhez „szólott” eképpen: „Vajon miért (ismerik kevesen MZP-t)? Nem azért, mert a Fidesz-lakájmédiában meg sem említik, vagy ha mégis, akkor gyalázzák, hazudnak róla a karaktergyilkosságig elmenően? Világ szégyene, hogy a köztelevízióban az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltjének (hat párt képviselőjének) összesen, az egész kampányban 5 (öt) perc jutott programja ismertetésére, előtte és utána pedig a propaganda-szennycsatorna – meggyalázva a szabadságnak és a demokráciának az eszméjét – in extenso beadta Orbán Viktor március 15-i kampányszövegét. (Biztosan azért, mert ha már gyáva kiállni nyílt vitára, legalább így támadhassa MZP-t, anélkül, hogy politikai ellenfele védekezhetne.) Tessék figyelmesen elolvasni, arra is mélyen belegondolva, hogy április 3-án tulajdonképpen Orbán és Európa között lesz választás. Szégyen, hogy a 21. század Európájában még van vezető, aki a tömegek félrevezetésére alapozza hatalmát!”

És a teljesebb információ végett mellékeltem az Új Hétből Márki-Zay Péter: Itthon és otthon című, erdélyi barátaihoz írott nyílt levelét.

A hozzászólásomat törölték. Abban a lapban, amelynek alapító főszerkesztője voltam. Nem csak azért nem lepődtem meg, mert sokadjára fordult elő, hanem azért sem, mert tudom, hogy nem volt benne semmi személyes. Ez így működik. És nem irigylem őket. Ez így működik. És végül is nem veszett el semmi más, csak a becsület.

Utóirat

Az olvasók még nagyobb megnyugtatására hétfőn délután a Maszol cikket közölt Erdélyben nagy az érdeklődés a magyarországi választások iránt beszédes címmel. Egy másik fontos cikk, a fentinél sokkal jobb beszámoló a témáról a 444.hu-n: „Akkor is szeretünk titeket, ha nem ránk szavaztok” – mondta Márki-Zay Péter Kolozsváron