Erről tudósít – Mázsár Tamás billentyűzetéből – a 24.hu Hvg: távoznia kell a Szegedi Tudományegyetemről a rasszista és szexista kijelentései miatt bepanaszolt oktatónak cím alatt. Annak, hogy nem egyenesen a Hvg-ből vesszük át a tudósítást, fő oka: a 24.hu pluszban „idézetgyűjteményt” is közöl a díszpinty handabandázótól.

Döntött a rektor, megválik a botrányos kijelentései miatt elhíresült Gulyás László professzortól a Szegedi Tudományegyetem – tudta meg a hvg.hu. Ahogy korábban megírtuk, négy hallgató bepanaszolta Gulyás László történészt, miután a főiskolai professzor egyik délutáni előadásán rasszista, homofób, szexista megjegyzéseket tett. A hvg.hu információi szerint a felmentése már szerdától hatályos. Gulyás eltávolításának hírét egyelőre nem erősítették meg hivatalosan.

Gulyás a Migráció és Menekültügy a XX. században című tantárgy online előadásán többek között azt mondta, hogy:

  • Tehát én utálom a cigányokat, de a Győzikét végképp, ne kelljen már néznem…
  • Az lenne a tökéletes, ha Claudia Schiffer a hálószobámban tartózkodna, de tudom, hogy a hallgatónak minden jó.
  • Az amerikai feka kultúra a rapre épül.
  • Az angol katonák aprítják a fekákat.
  • Afrikai civilizáció nincs. Ott a fekák az őserdőben lófaszt se csináltak. Gulyás állítólag „rendkívül csúnya niggerek”-ről is beszélt.
  • Ha a szerencsétlen neandervölgyi meglátja a One Directiont, visszafordul.
  • Kamala Harrist én csak fekete ribancnak szólítom.
  • Szerinte a japán izolációs viselkedés belterjes szaporodást idézett elő, és ez degeneráltakká változtatta az ott lakókat, ami a kreativitásban is megnyilvánul.
  • Jó lenne már nem csak XY srác képét látni, bekapcsolhatnák a hölgyek a kamerát, legalább lenne mit néznem.
  • A kreol hallgatólány visszajöhetne.
  • Miután az előadás félideje után megkérdezte, mindenki újra belépett-e, az egyik hallgató válaszára úgy reagált: heteroszexuálisként nem izgul fel arra az információra, ha egy férfi hallgató tért vissza.

A szerkesztő megjegyzése

A fentieknél is több háttéradatot tudhatunk meg a kiváló Szeged.hu portál Rovó László rektor vizsgálatot indított Gulyás László ügyében című 2021. április 8-i bejegyzéséből. (Amelyből kölcsönvett képünk is származik.)