A Maszol cikke 2021. március 31-én.

Megvédte Orbán Viktort és a magyarországi viszonyokat Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és miniszterelnök-helyettes a G4Media adott hosszú videointerjúban.

Kelemen Hunor határozottan cáfolta, hogy Magyarország miniszterelnökének az alárendeltje lenne. Arra a kérdésre, hogy december 19-én, a romániai koalíciós szerződés aláírása másnapján miért utazott Budapestre, kijelentette: a szokásos év végi találkozásra került sor Orbán Viktorral, és ez volt az egyetlen nap, amikor elmehetett. Úgy vélte: az lenne a normális, ha a román miniszterelnök is fogadná a magyarországi, szerbiai vagy más országokban élő románok képviselőit.

Kelemen Hunor és Orbán Viktor tavaly szeptemberben | Forrás: az RMDSZ-elnök Facebook-oldala

„Nem adunk jelentést sem Budapestnek, sem másnak” – jelentette ki a politikus. Hozzátette: nem lehet azzal vádolni őt, hogy valaha is Románia ellen cselekedett volna. Arra is kitért, hogy nem lehet egyenlő távolságot tartani a magyarországi pártoktól. Elődje, Markó Béla is „veszekedett” Gyurcsány Ferenccel, ő maga pedig hogyan is tarthatna ugyanakkora távolságot a Fidesztől, mint a Jobbiktól és „más furcsa pártoktól”.

Kelemen Hunor a politikai harc részének tekintette, hogy Orbán Viktort olykor megróják Brüsszelből a sajtószabadság, a jogállamiság és az európai értékek sérelmére hivatkozva. Úgy vélte: az Európai Néppárt (EPP) is hibázott, amikor ezt tette. Megemlítette: az EPP a korábbi elnöke, Wilfried Martens vezetése alatt nem volt annyira felületes, mint most.

Arra a felvetésre, hogy Orbán Viktort tényleg a brüsszeli eliteket ellenőrző Soros György áldozatának tekinti-e, Kelemen Hunor kijelentette: „Orbán Viktor soha nem tekintette magát áldozatnak, ő egy győztes. Ő nyerte meg a legtöbb választást az elmúlt tíz évben.”

A Cîțu-kormányban miniszterelnök-helyettesi tisztséget betöltő Kelemen kifejtette: egyetlen EU-tagállamnak sem kellene beleszólnia abba, hogy ki kivel köt üzleteket. Megjegyezte: nem Magyarország törte meg az EU egységét, amikor kínai vakcinát is vásárolt, hanem Franciaország és Hollandia, amikor népszavazáson elutasították az EU alkotmányát. „Ha életbe lépett volna ez ez alkotmány, ma sokkal előrébb járnánk az együttműködésben, a tagállamok integrációjában” – jegyezte meg.

Kapcsolódó

Kelemen Hunor: az autonómia kifejezés bosszantja a románokat

Kelemen Hunor: az autonómia kifejezés bosszantja a románokat

Az RMDSZ elnöke kijelentette: nem érzékeli az autokrácia kockázatát Magyarországon. Orbán Viktort egy rendkívül határozott vezetőnek ismeri, aki tudja, mit akar, és akinek a politikai, kormányzati eszközei is megvannak ahhoz, hogy azt tegye, amit jónak lát.

A portál kérdésére azt is kijelentette, az álláspontjának nincsen köze ahhoz, hogy az RMDSZ-hez közel álló alapítványokhoz jelentősebb összegű támogatás érkezik Magyarországról, mint amit az RMDSZ a román költségvetésből kap. Kijelentette: akkor is jó volt a viszony, amikor Magyarországnak nem voltak anyagi lehetőségei a határain túli magyarok megsegítésére. Azt is cáfolta, hogy RMDSZ-közeli alapítványokba folynának a magyarországi támogatások. „Akik ránk szavaznak, közel állnak hozzánk. Tehát a romániai magyarság többsége közel áll hozzánk” – magyarázta a politikus.

MTI

Forrás: MTI, Maszol

A szerkesztő megjegyzése

Érdekes lehet a hozzászólások megtekintése a tavalyi megvédéshez. Hozzászóltunk magunk is, de azt kioperálták, törölték – viszont a rá érkező hivatkozások szerencsére ott vannak.

De mi az, hogy…? Itt vannak:

Adorján János László

Na megjöttek s azolgálatos arc és név nélküli fröcsögők. Rázza őket keményen a hideg. Váljék „egészségükre”….ami Á.H.-t illeti ő képtelen a múltból kiszakadni, még mindig csalhatatlan ’89 előtti atyáskodó megmondónak képzeli magát, pedig már egy ideje a még a maszol sem tudta felvállalni furcsa elméleteit/irományait.

Tetszik · Válasz · 1 éve

Stefan Csutak

ahogy így gusztálgatom, Ön nem más mint maga a jövő – jelzem, titáni múltunk mintegy 4.500 éves, mint azt a csonlegos öregúr már jelezte

Tetszik · Válasz · 1 éve

Bogya Ferenc

No stressz, ugyanaz a senkiházi arctalan okoskodik több felhasználó fiókkal, próbálna szegény véleményt formálni, dehát…. 🙂

Tetszik · Válasz · 1 éve

Bogya Ferenc

Zatoichi Vak-Bottyán feladom, győztél :-)))))

Tetszik · Válasz · 1 éve

Simon János

szóra sem érdekes egy ilyen hosszú forró nyelvű nyalonc véleménye!! három évvel ezelött még Dragneáról áradozott, akiről azt terjesztették,hogy minden szavazás elött egyénenként lefizette hunorescu századost és bandáját…

Tetszik · Válasz · 1 · 1 éve

Sandor Cseke

Humorka, hülye voltál a #ciumarosie-vel, hülye maradtál a geccel. Már nincs sok hátra, nem kell nyalni… 🙂