Nekem akkor szokott kinyílni a bicska a zsebemben, amikor politikusok engem – pontosabban révemen egy egész nemzetet vagy országot – meg akarnak menteni.
Először 1990-ben volt olyan érzésem, hogy a Nemzeti Megmentési Front, nem a nemzetet, hanem annak egy töredékét, jelesen a diktatúra középkádereit akarja megmenteni attól, hogy elveszítsék politikai befolyásukat. Ezzel szemben azt ígérték nekem, hogy megmentenek attól, hogy visszatérjenek a földbirtokosok, akiknek szőlőiben bekötött pofával kellene szüretelnem éhbérért. Semmit sem szólhatok, mert a földbirtokosok valóban nem jöttek vissza, birtokaikat elherdálták mások, tehát a honmentő akciónak – hozzájárulásom nélkül is – sikere volt. A nemzetmentők pedig hat évig sikerrel álltak ellen a demokratikus változásoknak, miközben az ország hosszú időre lemaradt a térség posztkommunista államaihoz képest, s ennek egyes következményeit (Schengen, Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus) még mindig nyögjük.
A politikai kommunikációnak ez a receptje a későbbiekben is hatékonynak bizonyult, sőt ki is finomodott. A recept egyszerű: fel kell mutatni, majd felnagyítani egy valós vagy kitalált veszélyt, meg kell nevezni az ellenséget és a közösség szolidaritására apellálva, meg kell tőlük védeni a hazát. A módszer lényege: megkíméli az állampolgárt attól, hogy maga döntse el, milyen prioritásai vannak. Megmondják ezt neki a megmentői, és ha elfogadja, akkor máris csapdában van. Ha ugyanis, nem támogatja a nemzet megmentését, akkor nemzetellenes, meg lehet bélyegezni, ki lehet rekeszteni.
Az sem mellékes, hogy a nemzetmentés sohasem valamiért, hanem valami vagy valaki(k) ellen irányul. A nemzetet – mint olyat – ugyanis szükségtelen és lehetetlen megmenteni, hiszen már létezik és külső veszély nem fenyegeti. Csakis a belső ellenségtől lehet megmenteni a hazát, ami viszont az úgynevezett honmentést destruktív folyamattá teszi. Gyűlölni kell a közösség ellenségeit, azokat akiket a nemzetmentők veszélyként jelenítenek meg mindaddig, míg nem válnak a jogos népharag martalékaivá. (Hogy ez pontosan mit jelent, esete válogatja, de a leszámolás aligha állhat meg a választási győzelemnél).
A politikai nemzetmegmentés a választási harcot is átalakítja. A hont megmenteni akarók ugyanis megvonják saját ellenzékük legitimitását, hiszen azok – a nemzetmentési logika szerint – nemcsak egyszerűen kormányozni szeretnének, hanem elveszejteni akarják a hazát. Ez a jelenség a választási kampány polarizációjához, a kortesszövegek lebutításához, az érvekre alapuló politikai vita megszűnéséhez vezet. Párbeszéd helyett acsarkodás tölti meg a közbeszédet, a politikai opciók pedig nem racionális, hanem érzelmi, indulati impulzus hatására alakulnak ki.
Romániában jelenleg a legjelentősebb politikai erő, amelyik már a nevében is meg akar menteni: a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), bár ők egy lépéssel továbbmennek, ugyanis már eleve partnernek tekintenek és feladatként szabják meg számomra, hogy mentsem meg a hazát – majd ők megmondják kitől.
Az USR persze nem ötletgazda, csak ráült arra a korrupcióellenes vonulatra, amelynek révén Traian Băsescu volt államfő – a titkosszolgálatok és a korrupcióellenes ügyészség segítségével – sokáig sikerrel gyűrte le ellenzékét. Kormányra kerülve az USR lendülete azonban valamelyes megtört, hiszen a korrupcióellenes retorika csak az ellenzéki politikusokat takarította el az útjukból, de a szemetet és a patkányokat Bukarest belvárosából már nem.
Ettől függetlenül azonban az USR (és kapcsolt része, a PLUS) egy olyan populista és demagóg politikát képvisel, amelyik megfertőzi nemcsak a politikai diskurzust, hanem a közéletet is.
A valamikor jobb napokat megélt Nemzeti Liberális Párt (PNL) egyes politikusai felismerték ezt a veszélyt, és olykor hangot is adnak véleményüknek. A koalíciós belvillongások sok esetben erre vezethetők vissza, hiszen túl azon, hogy a két jobbközép dudás nehezen fér meg egy csárdában, a PNL egyes tapasztaltabb vezetői kezdik felismerni, hogy a honmentő purifikátorok következő célpontjai épp ők, maguk lesznek. (A Vlad Voiculescu-ügy felszínre hozta ezt a jelenséget).