Székely Ervin: Transindex – avagy van-e élet a NER-en kívül?
Testületileg felmondott a Transindex szerkesztősége. A portál szerkesztőinek közös közleménye szerint azért kényszerültek erre a lépésre, mert „a munkánk ezen intézményen belül már teljességgel ellehetetlenült, és tovább már nem tudjuk a legjobb szakmai tudásunk szerint ellátni azt a feladatot, ami a mindenkori szabad sajtó feladata lenne. Az indulás óta sokszor változott a csapat és sok mindenben változott a Transindex is, de abban biztosan nem, hogy most is ugyanazon értékek mellett tartjuk fontosnak kiállni, mint egykor, és hogy most sem vagyunk hajlandóak semmilyen politikai erő elvárásai szerint végezni az újságírói munkánkat”.
A történet ismerősnek tűnhet, hiszen alig másfél évvel ezelőtt ugyanez esett meg a Transindex nagyobbik testvérénél, az akkor legolvasottabb magyar portálnál, az Indexnél. Az a precedens egyébként a magyarországi sajtó pozitív példája lett, hiszen az Indextől távozó újságírók – olvasói támogatással – létrehozták a Telex nevű sikeres és független hírportált.
A két esetben az a közös, hogy a szerkesztők itt is, ott is a politikai befolyás ellen tiltakoztak karakteres gesztusukkal. Bár a felálló újságírók nem nevezték meg konkrétan, hogy milyen politikai nyomást nem tartottak elfogadhatónak, nyilvánvalónak tetszik, hogy a NER erdélyi nyomulásáról, tisztogatási akciózásáról van szó, hiszen ne feledjük el, másfél hónappal a magyarországi választások előtt minden magyar számít (később már nem annyira). A harmadik közös pont az, hogy mindkét portál tulajdonosi szerkezete megváltozott, vagy meg fog változni. A szerkesztőség állásfoglalásában az áll, hogy a többségi tulajdonos – Hajdú Áron – a lap eladására készül. A vásárló kiléte nem ismeretes, de az a tény, hogy emiatt a szerkesztők fenyegetettnek érzik függetlenségüket, sok mindent elárul.
Az eset ugyanakkor jól beleillik abba a folyamatba, amelynek mérföldkövei a Riport megszüntetése, a Bihari Napló felvásárlása, a Maszol, Krónika, Főtér, Székelyhon stb. bedarálása, jeles újságírók közéleti személyiségek, értelmiségiek indexre tétele, és a sort még folytathatnánk. Ebben a folyamatban az RMDSZ – ha egyáltalán megjelent – a Fidesz hű végrehajtójának bizonyult.
A Transindex újságíróinak bátor kiállása a sajtószabadság mellett két dolgot jelez. Az egyik az, hogy az erdélyi magyar média veszélyesen egyszólamúvá válik (a kifejezést a jelenségre Cseke Péter, a Maszol volt főszerkesztője használta Facebook bejegyzésében, aki bizonyára nagyon jól tudja, hogy miről beszél). Elszakadtak a gátak, kiengedték a fékeket, és NER médiapolitikusai már a látszatra sem ügyelnek. A másik az, hogy egyre többen vannak, akik akár egzisztenciájuk kockáztatása árán is szembeszállnak ezzel a törekvéssel.
Itt utalhatnék a hat erdélyi magyar értelmiségi állásfoglalására, petíciójára is. Ez utóbbi, egy hosszabb ideje húzódó és a sajtó ügyén is túlmutató jelenség. Azzal, hogy az RMDSZ nemcsak fiókpártjává vált a Fidesznek, de átvette annak gyűlöletkeltő retorikáját, NERbeszédét, témáit, eltávolította magától azt az értelmiséget, amelyik nélkül már nem tudja képviselni a romániai magyarság egészét, csak annak a Fidesszel rokonszenvező részét. Márpedig az RMDSZ szövetségi jellegének épp az volt a lényege, hogy ideológiai opcióktól függetlenül helye volt benne mindenkinek, akinek fontos volt a magyarsága. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy az erdélyi magyar értelmiség egy jelentős része kimaradt az érdekképviseletből.
Amilyen szomorú ez az állapot, annyira erőt is adhat az alternatíváknak. A Telex bizonyította, hogy van élet a NER-en kívül is. Csak remélni lehet, hogy a Transindex története nem ért véget, a lap szerkesztőinek munkájára, a független újságírásra Erdélyben is szükség van.