Nekem úgy tűnik, hogy a tavalyi választások óta eltelt időszaknak a legnagyobb vesztese a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) mellett a Nemzeti Liberális Párt (PNL). Az előbbi ugyan csúnyán lejáratta magát hozzá nem értésével és kapzsiságával, de ellenzékben még javíthat valamit a támogatottságán. Ezzel szemben a PNL gondjai sokkal mélyebbek, mert a párt egysége került veszélybe.
Mindez májusban kezdődött, amikor Florin Cîţu miniszterelnök bejelentette, hogy indul a pártelnökségért. Ezzel kirobbantotta az első belharcot a saját és az addigi pártelnök, Ludovic Orban tábora között. Bár a párt szeptemberi kongresszusán Cîţu meggyőző fölénnyel nyert, a belső viták nem jutottak nyugvópontra, Orban kilépett a PNL-ből (ahonnan egyébként már korábban kizárták), azonban ezzel elindította a párt csöndes erózióját (egy máramarosi szervezet testületileg hagyta ott a PNL-t és követte, Orbant – egyelőre nem tudni, hogy hova).
Erre a már meglévő konfliktusra ráépült még egy: a PNL egy kudarcos kormányzás után volt kénytelen elfogadni az „ősellenség”, a Szociáldemokrata Párt nagyon kemény feltételeit azért, hogy kormányon maradhasson. Ez óhatatlanul elégedetlenséget szült nemcsak azokban a vezető politikusokban, mint például Raluca Turcan, akik hirtelen miniszteri tárca nélkül maradtak, de a párt azon ideológiai alapú szimpatizánsaiban is, akik elfogadhatatlannak tartanak bármiféle együttműködést a szociáldemokratákkal. A különböző okokból elégedetlenek most Cîţut teszik felelőssé ezért a számukra megalázónak tekintett helyzetért, amibe a PNL került.
S ha mindez nem lenne elég, akkor ott van még maga a pártelnök, Florin Cîţu, aki szintén frusztrált, mert elvesztette a miniszterelnökséget és ez a politikai álmoskönyv szerint annak a jele, hogy pártelnöki tisztsége sincs biztonságban (Ludovic Orban tudna erről bővebben mesélni). Miután kimanőverezte magát a Victoria Palotából, Cîţu elsődleges célja az, hogy visszakerüljön oda, akár a koalíciós kormány felrúgása árán is.
Egyelőre nem tudni, hogy Nicolae Ciucănak milyen politikai ambíciói vannak. Eddigi pályafutása alapján azonban aligha elégszik meg a jolly joker szerepével (volt már ügyvezető miniszterelnök egy rövid ideig). Ugyanakkor stílusa sokkal higgadtabb, mint a néha forrófejű elődjéé, és mellette szól közigazgatási tapasztalata is. Ha tehát Ciucă úgy dönt, hogy nemcsak végigviszi másfél éves mandátumát, de sikeres is lesz, ami által megalapozhatja karrierjét a PNL-ben, akkor könnyen megismétlődhet az ami Cîţu és Orban között zajlott le, csakhogy a mindig következetes „győztes csapat” Rareş Bogdannal az élen a jelenlegi miniszterelnök mögé fog felsorakozni, s ezzel tovább folyik majd a PNL lemorzsolódása.
A liberálisok gyengélkedése alighanem ki fog hatni az egész koalíció működésére. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a válságban lévő párt belső vitáit megpróbálja „exportálni” a kormányba. Ugyanakkor ez helyzetbe hozhatja a PSD-t, ugyanis a jelenlegi miniszterelnök kénytelen lesz szorosabban együttműködni a nagyobbik kormánypárttal azért, hogy stabilabbá tegye kormányát és saját pozícióit a párton belül.
Ha azonban kissé távolabbról nézzük a PNL válságát, akkor azt kell látnunk, hogy az nem most kezdődött és nem is csak májusban, amikor Cîţu bejelentette igényét a pártelnökségre, hanem jóval korábban. Akkor, amikor párt a partvonalra szorította Crin Antonescut (talán az egyetlen hiteles vezető liberális politikust), majd Orban vezetése alatt átvette az USR szélsőségesen PSD-ellenes retorikáját (a vörös pestisezést és mujepeszedézést), amikor támogatóan asszisztált az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály túlkapásaihoz és Orban a Viktoria téren ugrálva éltette a jogtiprásokat; akkor amikor elfogadta, hogy elnöki párt lesz és feladta önálló politikáját. Akkor távolodott el a PNL a liberális elvektől, az emberi jogok melletti kiállástól és vált egy zsákmányleső, populista párttá. Ami most történik az csak mindennek a következménye.
