Ahogy várható volt, a választások közeledtével az Orbán-rezsim annyi törvényi változtatást csinál, amennyit akar, hogy Orbánt ne lehessen demokratikusan leváltani. Nem kell ehhez közvetlenül a választási törvényt módosítani. Elég, ha megváltoztatnak olyan jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik a választási csalást, korlátozzák az ellenzéket és segítik Orbán szavazóit.

Ki gondolná elsőre azt, hogy a lakóhely fogalmának megváltoztatásával meg lehet változtatni a kerület választói arculatát és oda lehet átcsoportosítani szavazókat, ahova csak akarnak (ahova kell)?

A most elfogadott törvény szerint, amelyre a TASZ hívta fel a figyelmet (ezért veszélyesek a független civil szervezetek), megnyitották a lehetőséget arra, hogy bárki fiktív lakóhelyet létesítsen törvényesen, és ezzel választói jogosultságot szerezzen egy olyan választói körzetben, ahol nem él.  A jövőben nem kell ténylegesen ezen a címen élnie annak, aki lakóhelyet létesít. A lakóhely egyfajta kapcsolattartási címmé degradálódik. A fiktív lakóhely létesítésének büntethetősége is megszűnik a Btk. módosításával. Mostantól bárkit bejelenthetnek oda, ahova akarnak.
Mint a TASZ közleménye írja, “a törvénymódosítás nyomán a jövőben nem lesznek büntetőjogi értelemben felelősségre vonhatóak azok (és azok segítői), akik rosszhiszeműen, kizárólag ezzel a céllal létesítenek – a tényleges ottélés szándéka nélkül – magyarországi lakóhelyet. (…) Eddig legalább a hasonló visszaéléseken volt mit kivizsgálni, hiszen azok a hatályos jogszabályokba ütköztek, a mostani törvénymódosítás viszont lényegében legalizálja a voksturizmust, amivel nyíltan veszélybe sodorja a választások integritását”.

Ez két dolgot jelent: a határon túlról tömegesen jelentkezhetnek be fiktív lakcímekre olyan emberek, akik a Fideszre szavaznak, de nem laknak ott (mégcsak nem is élnek Magyarországon), és ez a jövőben nem számít törvénytelenségnek és csalásnak. Nem is kell a teljes választójogot megadni a határon túl megvásárolt fideszes szavazóknak, elég csupán egy fiktív lakcímre bejelenteni őket.

A másik csalási lehetőség az, hogy bár a Fidesz átrajzolta a választási körzeteket úgy, hogy az számára kedvező legyen, de ha ellenzéki többség alakulna ki, át lehet csoportosítani fideszes szavazókat.

Ehhez csak az kell, hogy az ingadozó választási körzetekbe megfelelő számú fideszes szavazónak létesítsenek immár törvényesen fiktív lakóhelyet, és ezzel máris megvan a fideszes többség. Vannak olyan választási körzetek, ahol a felmérések szerint néhány szavazat dönthet. A két csalási lehetőséget kombinálni is lehet, hogy a határon túli fiktív lakóhelyet létesítő fideszes szavazókat irányítják a kritikus választási körzetekbe.

Akárhány kárpátaljait, erdélyit be lehet jelenteni egy sufniba, mert mostantól az törvényes, nem kell a lakóhelyen élni, s a lakásnak lakhatásra alkalmasnak lenni.
Most lehet kihasználni az állampolgársági biznisz előnyeit, melynek során magyarul nem tudó, Magyarországon soha nem járt ukránok is állampolgárságot kaptak, és a 2018-as választáson részt is vettek, akkor még törvénytelenül, amiért nem büntették meg őket. Mostantól ez nem lesz törvénytelen, hanem legálisan lehet ezt szervezni. De nem kell ukránnak sem lenni, a törvényesen magyar állampolgárságot kapott határon túliak bármekkora létszámban válhatnak ettől kezdve magyarországi szavazóvá.

Azt pedig tudjuk, mennyire motiváltak és elszántak a Fidesz kilóra megvett és nacionalista hazugságokkal etetett határon túli hívei. Képesek ezt tömegesen megszervezni, pénz is van arra, hogy ezt Magyarorzágról koordinálják. A legutóbbi békamenet megmutatta, hogy a Kubatov-listák működnek, a mozgósítás olajozottan működik. Ezzel az “apró” törvénymódosítással gyakorlatilag annyi szavazatot visznek oda, ahova kell, amennyit akarnak. Törvényesítették a törvénytelenséget.

Hogy ez mennyire fontos volt számukra a választás elcsalása érdekében, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy számos alkotmánybírósági döntéssel, az alaptörvény egyéb rendelkezéseivel szemben is vállalták ennek megszavazását, miközben a magyar jogrendben a lakóhelyhez nagyon fontos alapjogok társulnak, és ebből a szempontból fontos volt a lakóhelynek az a jogi definíciója, hogy a lakóhely az a hely, ahol a polgár életvitelszerűen él.

Ennek megváltoztatása rendkívül sok jogi bonyodalmat okoz, de az sem számít, mert a választási csalás érdeke felülírt minden megfontolást.

Forrás: Újnépszabadság